Az interneten az autizmusról található információk meglehetősen vegyesek. Aki minden előzetes ismeret nélkül próbál tájékozódni, nincsen könnyű helyzetben. Ezért fontos, hogy legalább a hivatalos fórumokon hiteles tájékoztatást kapjunk.
A kommunikáció és ismeretszerzés már nem is annyira új helyszíne a Facebook, ahol különböző személyek, vagy csoportok igyekeznek egymással kommunikálni. Sőt, némi anyagi ráfordítással nagyon széles körhöz juttathatjuk el az üzenetünket.
Az autizmussal foglalkozó oldalakon (is) gyakran kerekedik vita. Ezek akár pozitívak is lehetnének, de most egy olyan aspektusra szeretném felhívni a figyelmet, ami régóta zavar. Legyünk akár szakemberek, akár szülők, akár autisták, tudomásul kellene venni, hogy a felelősségünk óriási. Akár a tanítványunk, akár a gyerekünk, akár a magunk és társaink életét szeretnénk jobbá tenni, elősegíteni a társadalmi integrációt, megteremteni a feltételeit egy autizmus-barát világnak, elengedhetetlen, hogy amit csinálunk, azt lelkiismeretesen és körültekintően csináljuk. Mert a mi szavunkra érthető módon jobban odafigyelnek, ha egyáltalán... Nagyon sok pongyolaságba, félreérthető megfogalmazásba, vagy akár tévedésbe futhatunk bele olyan helyeken is, ahol elvárható lenne a hiteles és érthető tájékoztatás. Nem létező szakirányt előíró állásajánlatba, amit ha valaki szóvá tesz, hogy helytelen, jön a ledorongolás: "aki akarja érti". Hát, nem. És így kerül be az autizmus közbeszédébe a "shadow teacher" helytelen használata. (Innen is üdvözlet Szőke Sándor Péternek!) Ennél is nagyobb baj, amikor olyan emberek, akiknek a szavára sokan adnak és figyelnek, mert vagy szakemberek, vagy olyan szülők, akik nagyobb publicitással rendelkeznek, minden szakmai és tudományos protokollal szembe mennek. És itt nem az auragyógyítókra gondolok, vagy azokra, akiknek a neve híres-hírhedt az autizmus hazai világában, hanem olyanokra, akik mondjuk hivatalos intézményt képviselnek. És aki szóvá teszi ezeket, könnyen válik "szőrszálhasogatóvá", kekeckedővé". Rendben, olykor elvetjük a sulykot, de mi az oka a felháborodásunknak és a türelmetlenségünknek?
Sokan vannak, akik próbálnak tenni azért, hogy az autistáknak és a környezetüknek helye legyen a társadalomban, amibe beletartozik a család, az iskola, a munkahely, a közélet, stb. Sokszor hihetetlen energiákat emészt fel, hogy akár ellenszélben is megpróbáljuk a környezetet, a társadalmat informálni és ezáltal formálni. Nem hiszem, hogy a többségi társadalom egészében rossz, vagy intoleráns lenne. Ilyen része is van, de a nehézségeket szerintem sokkal inkább az információk és ismeretek hiánya okozza. Érintett szülőként én nem felejtettem el, hogy azelőtt hogyan gondolkodtam és mennyit tudtam ugyanezekről a dolgokról. Talán ezért vagyok türelmesebb is. Viszont nagyon nem vagyok toleráns azokkal, akiknek a feladatuk az lenne, hogy segítsenek bennünket, gyerekeinket, gyógypedagógusainkat, ezzel szemben azonban hanyagságból, lustaságból, hiúságból, tudatlanságból és szűklátókörűségből ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Nem szándékos gonoszságból, sokkal inkább az előbb említett okokból. És igen, kekeckedni, küzdeni, dolgozni fogok ezek ellen a jelenségek (nem személyek) ellen, mert a tanítványainkról, gyerekeinkről és önmagunkról van szó.
És nagyon hálás lennék, ha ebben partnerek lennének azok is, akiknek szakmai és hivatali kötelessége lenne ugyanez.
Mert túlságosan nagy a csönd...
Sal Mineo és James Dean a Rebel Without a Cause (1955) című filmben
Megjegyzések
Megjegyzés küldése